Bizsereg a hátam. A fájdalomtól bizsereg. Ismerős ez az érzés. Már 8 hónapja érzem újra és amikor tudatosul bennem, hogy mi ez a bizsergés, még mindig hihetetlen. Még mindig nem tudom elhinni, hogy újra átélhetem ezt a csodát, minden gyönyörével és nehézségével. Hogy újra kezeimben lapul a fehér lap, hogy új esély van másképp írni, jobban színezni, vagy satírozni…
Teljes őszinteséggel kijelentem azt, hogy nincs olyan nap, amelyen ne gondolnék arra, mennyire szerencsés vagyok. Legtöbbször azt kérdezgetem, vajon mit tettem, hogy megérdemlem ezt a 3 gyönyürű, egészséges gyermeket? Álszentség nélkül mondom, hogy nem vagyok méltó ekkora áldásra. És mégis, valaki valahol másképp gondolja, mert a kezeimbe, a szívembe adta őket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: